Közterületi térfigyelő-kamerarendszer
Som Község Önkormányzatának képviselő-testülete 19/2023. (II. 28.) önkormányzati határozatában használati megállapodás megkötéséről döntött az Egységes Somért Alapítvánnyal térfigyelő kamerák használatára. A Képviselő-testület úgy határozott, hogy a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Kftv.) 7. § (3) bekezdése alapján Som település közterületein közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból képfelvevő rendszert kíván üzemeltetni.
A Kftv. alapján az önkormányzat közterületen, közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezhet el, és felvételt készíthet. A képfelvevő elhelyezéséről, valamint a képfelvevővel megfigyelt közterület kijelöléséről szakmai előterjesztés alapján a képviselő-testület dönt.
A Kftv. 7-8. §-ainak előírásai alapján Som Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közterületi térfigyelő-kamerarendszerről szóló 12/2023. (V. 25.) önkormányzati rendeletében Som település közigazgatási területén közbiztonsági, illetve bűnmegelőzési célból közterületi térfigyelő-kamerarendszer működtetéséről döntött.
A hatályos rendelet a Nemzeti Jogszabálytár oldalán az alábbi linken elérhető:
https://or.njt.hu/eli/v01/400279/r/2023/12/2023-06-01
Az adatkezelés célja a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 17. pontja és 17. §-a; a Kftv. 1. §, 7. § (3) bekezdése szerinti közbiztonsági, bűnmegelőzési cél, valamint az önkormányzati és közösségi vagyon védelme. Az adatkezelés jogalapja az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a Kftv. 1. §-a és a 7. § (3) bekezdése. A közterületi kamerák által rögzített felvétel a rögzítést követően a Kftv. 7. § (7) bekezdés b) pontjában foglalt időpont elteltével (a rögzítést követő 30 nap) törlésre kerül.
A képviselő-testület a közterületi térfigyelő-kamerarendszer üzemeltetési és kezelési feladatainak ellátására a Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselői közül a ságvári adóügyi ügyintézőt, helyettesének a településüzemeltetési ügyintézőt jelölte ki, aki ellátja az adatkezelői teendőket is.
A közterületi térfigyelő-kamerarendszer keretén belül kihelyezett képfelvevők telepítési helye, típusa és a képfelvevők által megfigyelt közterületek
| B | C | D | E | F | G | H | I | J |
SSz. | A kamera típusa | A kamera telepítési helye: közeli beazonosítható cím | A kamera telepítési helye: megközelítés | A kamera telepítési helye: HRSZ | A kamera telepítési helye: tartófelület | A kamera telepítési helye: EOV koord.Y | A kamera telepítési helye: EOV koord.X | A megfigyelt közterület | Kamera látószöge |
1. | DAHUA FIX kamera (IPC-HFW2431S) | 8655 Som, 32/1 hrsz (temető) | Ságvár irányából, rögtön a településre érve az Ady Endre utcáról jobbra kanyarodva, az elkerített temető új parcellája mellett | 32/1 | Saját oszlop | 580658 | 163463 | A temető új parcelláit figyeli. | FIX, 126° |
2. | DAHUA Varifok kamera (IPC-HFW2431T-ZS-27135-S2) | 8655 Som, Ady Endre utca 47. (21/10 hrsz, lakóház) | Ady Endre utca és Széchenyi István utca kereszteződésnél | 34/16 | Villanyoszlop | 580684 | 163149 | A 65. számú főútvonalon a településre észak felől betérő forgalmat figyeli. | FIX, 130° |
3 | DAHUA Varifok kamera (IPC-HFW2431T-ZS-27135-S2) | 8655 Som, Ady Endre utca 3/A (166 hrsz, lakóház) | Ady Endre utca és Dózsa György köz kereszteződésnél | 34/18 | Villanyoszlop | 580809 | 162515 | A 65. számú főútvonalon a településre dél felől betérő forgalmat figyeli | FIX, 130° |
4. | DAHUA FIX kamera (IPC-HFW2431S) | 8655 Som, Ady Endre utca 3/A (166 hrsz, lakóház) | Ady Endre utca és Dózsa György köz kereszteződésnél | 34/18 | Villanyoszlop | 580809 | 162515 | A Dózsa György köz forgalmát figyeli. | FIX, 126° |
5. | DAHUA FIX kamera (IPC-HFW2431S) | 8655 Som, Dózsa György köz 7. (98 hrsz, lakóház) | A Dózsa György köz és Petőfi Sándor utca kereszteződésénél | 93 | Villanyoszlop | 580666 | 162463 | A Petőfi utcán a szőlőhely be- és kimenő forgalmát figyeli. | FIX, 126° |
6. | DAHUA FIX kamera (IPC-HFW2431S) | 8655 Som, Ady Endre utca 32. (47 hrsz, önkormányzati épület) | Ady Endre utca és Kossuth Lajos utca kereszteződés | 47 | Épület oromfalán | 580714 | 162964 | A Kossuth Lajos utca forgalmát figyeli | FIX, 126° |
7. | DAHUA FIX kamera (IPC-HFW2431S) | 8655 Som, Ady Endre utca 35 A (198 hrsz, önkormányzat) | Ady Endre utca és Kossuth Lajos utca kereszteződés | 198 | Épület oromfalán | 580759 | 162949 | Az önkormányzat épülete főbejáratának környezetét figyeli. | FIX, 126° |
8. | DAHUA FIX kamera (IPC-HFW2431S) | 8655 Som, Ady Endre utca 35 A (198 hrsz, önkormányzat) | Ady Endre utca és Kossuth Lajos utca kereszteződés | 198 | Épület oromfalán | 580759 | 162949 | A rendelő épület bejáratának környezetét figyeli. | FIX, 126° |
Bővebb tájékoztató elérhető az alábbi linken:
http://www2.itworx.hu/cgi-bin/itworx/download.cgi?vid=775&uid=-1&dokid=1349
A közterületi térfigyelő-kamerarendszer adatvédelmi szabályzata elérhető az alábbi linken:
http://www2.itworx.hu/cgi-bin/itworx/download.cgi?vid=775&uid=-1&dokid=1347
Az adatkezelési tájékoztató elérhető az alábbi linken:
http://www2.itworx.hu/cgi-bin/itworx/download.cgi?vid=775&uid=-1&dokid=1348
Az adatkezelő neve: | Som Község Önkormányzata |
székhely: | 8655 Som, Ady E. u. 35/A. |
képviselője: | Kovács Szilveszter polgármester |
honlap: | |
e-mail: | polgarmester@som.hu |
telefon: | 84/582-001 |
A Képviselő-testület által kijelölt a kamerák üzemeltetésével kapcsolatos adatkezelést ellátó köztisztviselő neve: | Baumann Roland adóügyi ügyintéző (helyettese: Gál Róbert településüzemeltetési ügyintéző, tel: 84/580-022/12) |
székhelye: | Ságvári Közös Önkormányzati Hivatal 8654 Ságvár, Fő u. 16. |
telefon: | 84/580-022/14 |
e-mail: | ado@sagvar.hu |
Az adatvédelmi tisztviselő: | Hanganov Kft. |
e-mail: | dpo@hanganov.hu |