Som község története ::

Élet az évszázadok viharaiban:

„Az ó-magyar sumi>sum, a „som” szóból lett az ó-magyarban Sumigy… ebből részint Sumugy, részint Simig fejlődött.”

Som község neve a „som” növényből ered, „somban” bővelkedő helyet jelent!

Régészeti adatok, feltárások eredményei:

A szomszédos Ságvár község területén, a Likas-dombnál őskőkori leleteket találtak, melyek korát 17-18000 évvel ezelőttinek becsülik. A jégkorszak utáni időszakban az ősemberek még nem barlangokban éltek, hanem egyszerű, földbe mélyített kunyhókban, amit állati csontokból készített vázzal takartak be és bőrökkel fedték be.
A régészek itt tűzhelyeket, kőszerszámokat, szeméthalmokat találtak.
Az ősember már láthatta a Balatont, mert annak korát a tudósok 22000 évre becsülik.

Som község mai közigazgatási területén az újabb kőkortól, a neolit időszaktől,- kr. e. 4000.- től, leletekkel bizonyítható az ember jelenléte.

I. Újabb kőkor, neolit:
Lelőhely:
Daránypuszta, Gábor tanya: a 65. főközlekedési út mellett É-ra: csiszolt kőkori és kora bronzkori leletek.
Som, Pusztai dülő, a 65.sz.főközlekedési úttól Ny-ra, a jelenlegi községtől 2 km-re: pattintott és csiszolt kőbalták.

II. Rézkor:
Lelőhely:
Daránypuszta, Gábor tanya: rézkori kultúrába sorolható edénytöredékek, csont-eszközök, csiszolókő, kőbalta, orsógomb

III. Vaskor:
Lelőhely:
Simon major: 65. sz. főközlekedési út mellett D-re, Som belterületétől 8 km-re: korai vaskori cserépedények

IV. Római kor:
Lelőhely: Som, Pusztai dűlő: római kori kasza.

V. Árpád kor:
Lelőhely: Som, Pusztai dűlő: 1172-1196. közötti keltezésű III. Béla érmék.

VI. Késő középkor:
Lelőhely: Som, Pusztai dűlő: XIV.-XV. századi kerámia, vas, állatcsont, téglamaradvány.
Ocsmány (Ocsman)(Ocsmánd): XVII. századi vaskés, sarkantyú.

Som község mai területén négy Árpád-kori település volt: Som, Darány, Kapurév és Ocsman (más néven: Ocsmánd, Ocsmány.)

Földrajzi fekvésük szerint: a régi Som település a mai „Pusztai dűlőben” lehetett még a török idők előtt. Erre utal a Szentegyház-Harasztya dülőnév is, ami az akkori falu templomához kötődik. Darány település a jelenlegi helyén,- Gábor-tanyát is beleértve-, Kapurév település a Hosdábi részen, a Nyim községgel határos Vaskapu környékén állhatott, mivel a földrajzi helyre ráillik a rév, a megállító hely elnevezés! Elképzelhető, hogy Kapurév az 1241-ben bekövetkezett tatárjárás során pusztult el, de a középkorra újjátelepült!
Darány település először 1437-ben szerepel.
Foktól (Siófok) Ságvár, Nyim határán és a mai Bábonymegyeren keresztül vezetett egy római eredetű főbb útvonal (Török) Koppányba. Így válik világossá Kapurév igazi földrajzi helye és megállító szerepe.
A mai daránypusztai településrészen, a 65.sz. főközlekedési úttól D-re, a Sötét-hegy oldalában van az Árpád kori Ocsman, amit Ocsmány-nak és Ocsmánd-nak is mondanak. Az 1960-as években, az Állami Gazdaság idejében még néhányan laktak itt, mára elnéptelenedett! Villa Sum Árpád-kori említése után községünk Som néven szerepel már Fark-Berénnyel együtt (mai Nagyberény) 1193 és 1229 között is, mint a székesfehérvári János lovagok (1193!), majd a Káptalan birtokai. (1229) A mai Som és Nagyberény települések együttes említése Somberény néven 1341-ben is előfordul.
Daránypusztán túl, a 65.sz. főközlekedési út mellett, Iregszemcse felé található Simon-major, régi majorsági, majd állami gazdasági településrész, ami a kárpótlás során magánkézbe került. Istállók és az állatokat őrző juhász él itt. Régen az állatokat gondozóknak lakások épültek, illetve a domboldalban elhelyezkedő „kastélyban” a gazdaság egyes vezetői laktak. Ez volt a „dicső múlt”, a jelenről már szóltam. Ha a kedves Olvasó azt gondolja, aligha található Som községnél „szétszórtabb” település, majdnem igaza van, pláne, ha megtudja, hogy a daránypusztai és a Simon-majori településrész között az 1960-as évek végéig létezett egy „Szoknya-gödör” nevű hely is, ahol jelentős számú roma lakosságunk élt! Az itt élők földbe vájt, sárból és gallyakból kialakított kunyhókban éltek, elég méltatlan körülmények között. Igaz viszont, hogy a kunyhóban, putriban szólt a telepes rádió, amit magam is láttam és hallottam, mivel a 60-as években Édesapám, Lenkey Tibor volt e településrészek tanácstagja. Az idő múlásával az itt lakók lassan beköltöztek a környező településekre, elsősorban Iregszemcsére, Bábonymegyerre, Somba és Nagyberénybe.


Községünk múltjának kutatásairól és eredményeiről idézzünk a fellelhető írásos anyagokból:

Somogy megyei Hírlap 1960.október 4-i számából: Őskori településre bukkantak Daránypusztán:
„Értékes csiszolt kőkori és kora bronzkori leletek kerültek elő a föld mélyéből szeptember 22-én a Daránypusztai Illóolajkutató Kísérleti Gazdaság egyik telepén, Gábor-tanyán. Felszíni silózás közben a földet hányó munkások arra lettek figyelmesek, hogy az ásó különleges cserépdarabokat is előhoz a földből. Az emberek szóltak Lestár Albert főmezőgazdásznak.
Az utasította a silózókat, hogy minden egyes előkerülő cserepet rakjanak félre. Gazdag Ferenc csoportvezetőnek, Ferenczi József brigádvezetőnek, Lestár Albert főmezőgazdásznak és Döbrösi Imrének, a vállalat igazgatójának köszönhető, hogy a felszínre kerülő muzeális értékek nem kallódtak el. A gazdaság azonnal értesítette a Rippl-Rónai Múzeumot a leletről. A helyszíni vizsgálat kiderítette, hogy őskori település lehetett ott. A putrik nyomai tisztán kivehetők."

A község története 1848-ig:

A Tibold nemzetség ősi birtoka, egyezség alapján 1294-ben Som és Kapurév birtokjoga Kozma fiaira: Zerjére és Demeterre szállt a Tiboldokkal együtt. (A Tiboldok német lovagok voltak, birtokaikat a lázadó Koppány leverésében való közreműködésükért kapták.) 1336-ban Velyke-i Beke ruházta át Ugali Pálnak,- a környék legjelentősebb földbirtokosának Ocsman tulajdonjogát. 1343-ban királyi adományként került Ugalihoz a Som melletti Kapurév, más néven Száka.
Az Ugali család birtokába került 1344-ben az ádándi határban lévő Pösze falu birtoka is. A Siófoktól Tabon át Karádig terjedő területen elhelyezkedő 27 település a XIV. század közepére vált egységes uradalommá. Ugali Pál halála után hosszú pereskedés következett melynek végén Kapurév a Batthyány-család birtokába került 1391-1411. között, majd 1435-ben a Rozgonyiak birtokolták, Ocsmannal együtt. Újabb per után Ocsman és Kapurév 1438-ban ismét a Batthyányaké!
Az Árpád-kori Darány falut többször említik az írások 1437-1495. évek között, sőt 1455-ben templomáról és egyházáról is írnak, amit Keresztelő Szent Jánosról neveztek el, hasonlóan a somi egyházhoz.
Som község István nevű plébánosáról tesz említést Békefi Remig 1427-ben, illetve 1454-ben ismét.
A török megszállás előtti évtizedben már Hédervári István volt a földesúr.
A törökök az ország megszállása után kiépítették saját közigazgatásukat, melyben Som község a koppányi (ma Törökkopány) szandzsákhoz és ezen belül az endrédi (ma Balatonendréd) náhijéhez tartozott. A szandzsák mai értelemben 1 vagy több megye nagyságú területet, míg a náhijé járásnyi, több tucat települést magába foglaló területet jelentett.
Az endrédi náhijé defteréből (adóösszeírásából) vett adatok bizonyítják az adófizetők számát térségünkben:

Település év
  1565 1570 1580
       
Ságvár 70 54 49
Hídvég 63 30 25
Felső-Endréd 58 34 37
Fok-Szabadi 49 25 27
Kiliti 42 48 33
Nagyberény 39 42 35
Zamárdi 33 29 11
Endréd 31 35 19
Jód 24 26 23
Som 21 21 25

A török portyázások és a rendszeressé váló végvári harcok színterévé vált a település. 1703-ban Viczay Ádám a földesura és 1715-ben mindössze 10 adózó házról készült az összeírás. 1726-ban az Apponyi család tulajdonához tartozott a község és a belső népvándorlások ellenére megmaradt színmagyar településnek.
A Viczay család birtoklása alatt teret nyert a szőlőművelés, mivel a község lankái kiválóan alkalmasak voltak a szőlő termesztésére. E korban szőlőhegye tette híressé Somot, mert 33 család bérelt itt szőlőskertet. A bérlők Tolna és Veszprém megyéből költöztek ide, mert a helység földesura 4 évi adókedvezményt is adott! Ennek tulajdonítható, hogy ez időben 4 német család is megtelepült a szőlőhegyen. (az összeírás szerint: Hailer, Faull, Berger és Koller nevű családok, akik négy év múlva már elköltöztek.) A szőlő birtoklása, bérletének megszerzése sokat jelentett, mert a házatlan zsellérek is a boreladás útján házat tudtak építeni maguknak a faluban, s többen a telkesek között bukkannak fel a későbbiekben.
A gazdasági jólétnek az 1731-es nagy kolerajárvány vetett véget. A betegségek, az állatelhullások után mindössze 4 család maradt adóképes, 14 család adózóképtelen, míg a telkes jobbágyok többsége menekült a betegségek elől, elsősorban Tolna megyébe.
Bár a járvány viszonylag rövid ideig tartott, de az állatelhullások miatt a szántók megművelése lehetetlenné vált. E kilátástalan időben szerzett itt birtokot Kenessy István, aki főleg magyar telepesekkel kívánta munkaerő szükségletét kielégíteni. (1733)
1766-tól ismételten a Viczay család a település többségi birtokosa, de Pallavicini őrgrófnak is jelentős birtokai vannak a településen.

Tekintsük meg az akkori időket hűen bemutató kimutatást a megye és községünk környezetét bemutató utak állapotáról:
(idézet az utak felsorolásából)
„8. sorszám: kisebb országút Siófoktól Kaposvárig,
9. sorsám: kisebb országút Ádándról vagy Juthról Kaposvár felé.
122. sorszám: Ságvár: Som felé kezdetben igen meredek és kitaposott, egyébként szilárd talajú és jó. Berény irányába ugyanolyan, mint Som felé.
123. sorszám: Ádánd: A Som felé vezető út nem különös, de aztán az országúttal egyesülve jó.”

Forrás: Somogy megye múltjából. 1986. (17. kötet.)
(Szerk. Kanyar József) Kaposvár, 1986.

Som község az 1848-as forradalom és szabadságharc idején:

Somogy megyében a forradalom pesti győzelmének hatására 1848. március 22-én Kaposváron rokonszenvtüntetést tartottak, illetve 23-án a megyegyűlés megalakította az „állandó bizottmányt.”
Az 1848. áprilisi törvények eltörölték a jobbágyságot, ami a megyében több mint 10.000 főt érintett és közel még 13.000 úrbéres zsellért.
A vármegyében májusban megkezdődött a nemzetőrség szervezése. A legnagyobb gondot a megfelelő vezetők, tisztek kiválasztása okozta, de társult hozzá a fegyverzet beszerzése is.
Szemere Bertalan belügyminiszter Csány László személyében teljhatalmú biztost nevezett ki a Dél-Dunántúlra.
1848. szeptemberében Jellasics horvát bán csapatai Zala és Somogy megye területén keresztül vonultak a magyar forradalom leverésére, dúlva, fosztogatva.
Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök szeptember 13-án népfelkelést hirdetett a Dunántúlra.
Vélhetően ennek hatására szerveződött meg Som községben is a nemzetőrség
A somi népfelkelők nevei: (akkori helyesírással)

Álló Péter
Bankó Péter
Bóka János
Déltzeg János
I. Domonkos Istvány
I. Domonkos János
B. Domonkos János
Gyenes Josef
Hetesi János
Horváth Istvány
I. Juhász Istvány
Kertai János
A. Kis János
Kis Moizses
Kis Péter
Kováts Ferentz
Kováts Mihály
Kováts Mihály

 

Laki Mihály
Magyar Istvány
Maior Istvány
Nagy Sándor
Német János
Nóbl Antal
I. Osvát Pál
Pintér Josef
Ö. Szabatsi György
Szabatsi János
Szalai Péter
J. Takáts János
Ürögi Ferentz
Ürögi György
Ürögi János
Ürögi Josef
Ürögi Mihály
Ürögi Péter

 

Varro Mihály

 

Összesen: 37 fő.

Som község története
/ rövidített változat /

A település somogy megye északkeleti sarkában a Balatonhoz közel, Siófoktól 8 k-re, a Siófok-Szekszárdi 65. sz. főközlekedési út mentén fekszik. Áthalad a községen a Siófok-Kaposvár közötti vasútvonal, 2 megállóhelye van: Som-Nagyberény és Som-Daránypuszta.
A Tibold-nemzetség ősi birtoka volt, első írásos említésével 1229-ben találkozunk. Az 1294. évben egyezség alapján Kozma fiai, Zerje és Demeter nyerték el a közben elpusztult Kapurévvel együtt a birtokjogot. A török megszállás előtti évtizedben már Hédervári István volt a földesura. Az 1571-72. évi török kincstári adólajstrom szerint 21 adózó házzal van felvéve, míg 1582-ben 24 háza van. A török portyázások és a rendszeressé váló végvári harcok színterévé válik a település.
1703-ban Viczay Ádám a földesura és 1715-ben mindössze 10 adózó házról készült az összeírás. 1726-ben már az Apponyi család tulajdonához tartozott a község és a belső népvándorlások ellenére megmaradt színmagyar községnek. A Viczay földesuraság birtoklása alatt teret nyert a szőlőművelés, mivel a község lankái kiválóan alkalmasak voltak a szőlőtermesztésre. E korban szőlőhegye tette híressé Somot, 33 család bérelt itt szőlőskertet. A bérlők Tolna és Veszprém megyéből költöztek ide, mert a helység földesura 4 évi adókedvezményt is adott. Ennek tulajdonítható, hogy ez időben 4 német család is megtelepült négy évre a szőlőhegyen. A szőlő birtoklása, bérletének megszerzése sokat jelentett, mert a házatlan zsellérek is a boreladás útján tudtak építeni maguknak a faluban, s többen a telkesek között bukkannak fel.
A gazdasági jólétnek az 1731-es nagy kolerajárvány vetett véget. A betegségek, az állatelhullások után mindössze 4 család maradt adóképes, 14 család adózóképtelen, míg a többség menekült a betegségek elől. Bár a járvány viszonylag rövid ideig tartott, de az állatelhullások miatt a szántók megművelése lehetetlenné vált. E kilátástalan időben szerzett itt birtokot Kenessy István, aki főleg magyar telepesekkel kívánta munkaerő szükségletét kielégíteni.
1766-tól ismételten a Viczay család a település többségi birtokosa, de Pallavicini őrgrófnak is jelentős birtokai vannak a településen. 1853-ban a lakosság lélekszáma 780 fő, melyből 737 magyar, 21 német és 22 izraelita. A zsidók megtelepedésének kedvezett a község jó földrajzi fekvése, valamint a köznemesi tolerancia. Pallavicini 1227 hold földjét bérbe adta, s a bérlő a kort meghaladó gazdasági üzemrendszerben már az ötös vetésforgót alkalmazta!
Som községben született 1867. május 6-án Iványi-Grünwald Béla festőművész. Apja nagybérlő volt. Fogékony gyermekéveit Som-Daránypusztán töltötte. Elemi iskoláit 1878-1882-ig a székesfehérvári piaristáknál, a gimnáziumot Budapesten végezte. 1882-ben beíratkozott a Mintarajziskolába, ahol Székely Bertalan és Lotz Károly növendéke volt, amit 1886-ban végzett el. Ebben az évben a müncheni Akadémiára került Hackl professzor tanítványának, itt fél évig volt. 1887-től 1890-ig a párizsi Julián Akadémiára járt.
1891-ben visszament Münchenbe és a Hollósy-körhöz csatlakozott. 1896-ben Nagybányára ment, a művésztelep egyik alapítója lett. Ekkor munkásságára főleg Ferenczy Károly volt nagy hatással. Sorra születtek kiemelkedő művei.
Életében jelentős fordulatott jelentett 1898, mert ekkor vette felségül Bilcz Irént, egy görög katolikus pap lányát. 1904. őszén elnyerte a Fraknói –féle római ösztöndíjat.

Nem kétséges, hogy Iványi-Grünwald Béla termékeny művész volt. Évről-évre sikeresen megoldott művek sorozatával jelentkezett. Könnyen és magától értetődően, kínzó tépelődések nélkül festett. Ekkora már kiforrott eredményeket hoztak az előző évek kísérletei és tanulságai. Majdnem 1 évet töltött Feleségével Rómában. Túlnyomórészt olyan műveket alkotott, melyek teljes fordulatot jelentettek eddigi művészetéhez képest.
Iványi Budapesten ismerkedett meg Kada Elekkel, Kecskemét művészetet kedvelő és pártoló polgármesterével. Ekkor beszélték meg egy Kecskeméten létesítendő művésztelep létrehozását, ami 1911. őszére el is készült. Az Iványi vezette művész társaság birtokba vette a telepet, s ezzel megnyílt a kecskeméti Szabadiskola. A művészek megbízást kaptak az új kecskeméti középületek díszítésére.
Iványi 1914-ben Fényes Adolffal Velencében járt, ahol megcsodálhatta Tintoretto művészetét. 1920. után Munkácsy Mihály és Paál László tradíciójához kapcsolódó képeket festett, de festményeinek minősége egyre jobban hanyatlott. 1930-tól ismét a somogyi táj vonzotta magához, Balatonlellén élt és alkotott, felváltva Budapesttel. 1930-ban Corvin-koszorút kapott munkásságáért. 1898-ban kötött házasságából született 1902-ben fia Nagybányán, aki később ifj Dr Iványi-Grünwald Béla néven jelentős történész lett és 1939. júniusától Londonban élt.
1965. január 22-én halt meg Colchesterben. Iványi Felesége szintén Londonba ment, ott hunyt el 1959. tavaszán.
A bekövetkező második világháború, Fia és Felesége iránti aggódás megviselte egészségét és 1940. szeptember 24-én Budapesten halt meg. A fiumei úti sírkert 41. parcellájában nyugszik.
Közösségünk kiemelkedő szülöttének az Ady Endre és a Petőfi Sándor utcák találkozásánál állítottunk emlékművet 1998. május 6-án. Emlékszobáját 2007. június 30-án avattuk.
1879-ben nagy tűzvész pusztított a községben és a falu fele leégett. A falu lassan épült újjá, de 1890-ben már 908 lakosa volt. Közigazgatásilag a nagyberényi körjegyzőséghez tartozott. Az I. világháborúban 95 férfi vonult hadba. A II. világháború sem múlt el hatástalanul, mivel a munkaképes férfi lakosság nagyobb része a fronton harcolt. A két világháborúban elesettek emlékére a Kossuth utcai református templom előtt emlékmű áll.
A községben az 1990-es szabad választások jelentettek érdemi változást. A község vezetékes ivóvízellátása 1990. decemberében teljes körűen megtörtént, a gázhálózat kiépítése 1994-ben befejeződött. Az utak szilárd burkolatúak, megoldott a szemétszállítás. Itt épül a 4 megye 76 települése szilárd hulladékot befogadó Térségi Regionális Hulladékkezelő Központ, avatása 2010.szept.28-án volt. 2005. december 15-én lett felavatva a 750 m2-es Közösségi ház, ahol az önkormányzat mellett 4 civil szervezet is dolgozik. Elkészült a szélessávú internet.  2009. nyarától épül a vezetékes szennyvízhálózat uniós támogatással, próbaüzem decemberben indul, átadás 2010. június 23-án megtörtént.
Jelenleg 739 fő a lélekszám. Belterület 205 Ha, külterület 2336 Ha. Som község a Ságvár székhelyű körjegyzőséghez tartozik. / Ságvár-Som-Nyim /
Polgármester: Lenkey Tibor (1990. szeptember 30-tól folyamatosan)
Alpolgármester: Paksi Gyula
Jegyző: Dr Schmieder Ibolya
Képviselők: Orbán Károly, Simon Balázsné, Sipos Tibor

2003-tól évente megrendezésre kerül a „képzőművész alkotótábor”, erdélyi és Kárpát-aljai művészek részére. Műveikből állandó kiállítás látható a Közösségi házban. /Ady E. u. 35/A/
2008-ban megrendezésre került a S.O.M. Fesztivál (Sanzon-Operett-Musical)

forrás: Lenkey Tibor: Som község története c. műve. (2009.)

   A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.