Eseménynaptár ::

Eseménynaptár 2017:

- nyugdíjasok találkozója minden szombaton a Könyvtárban 18 órától,

- sütés-főzés iskolásoknak minden hónap második szombat délután a Közösségi házban Halmos Katalin Mária képviselő asszony vezetésével,

- január 24-én véradás volt a Közösségi házban,

- február 11-én (szombaton) farsangi bál volt 16 órakor a gyerekeknek, 21 órától a felnőtteknek a Közösségi házban a Vöröskererszt szervezésében,

- március 15-én 14 órakor tartottuk hagyományos ünnepségünket és a koszorúzásokat,

- április 08-án 17 órakor a Könyvtárban "Költészet napi" megemlékezést tartott az Önkormányzat, a Vöröskereszt és a Nyugdíjas csoport, majd ezután a Nyugdíjas csoport elhelyezte a húsvéti nyulakat és a tojásfát a Közösségi ház udvarán, kellemes ünnepeket kívánva mindenkinek,

- május 06-án (szombaton) megemlékezést tartottunk Iványi-Grünwald Béla születésének 150. évfordulója alkalmából,

- május 27-én (szombaton) gyermeknapot rendeztünk, melyen fellépett Rosta Géza előadóművész,

- június 24-én (szombaton) rendeztük a Falunapot, a Somi Süti Fesztivált és a Somból Elszármazottak Baráti Körének találkozóját,

- július 27-én (csütörtökön) délelőtt honlapunk látogatottsága elkerülte az 500.000 főt! Köszönjük szíves érdeklődésüket!

- augusztus 27-szeptember 02-a között rendeztük meg az Iványi-Grünwald Béla Nemzetközi Képzőművész Alkotótábort,

- szeptember 09-én (szombaton) szüreti felvonulás és bál volt, mindkettő jól sikerült

- szeptember 24-én (vasárnap) avattuk fel a Közösségi ház előtti téren Iványi-Grünwald Béla festőművész bronz mellszobrát, majd ezt követően a Kárpátaljai Som községgel testvértelepülési megállapodást írtunk alá,

- október 21-én (szombaton) 14 órakor "szépkorú" polgárainkat köszöntjük,

- december 05-én újra "Házhoz megy a Mikulás" az "Egymásért" Egyesület szervezésében a 10 év alatti gyermekekhez,

- december 16-ig szépkorú polgárainknak az Önkormányzat ajándékkal kedveskedik,

- december 16-án (szombaton) 14 órakor tartjuk karácsonyi ünnepségünket a Közösségi házban.

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Eseménynaptár 2016:

- nyugdíjasok találkozója minden szombaton a Könyvtárban 18 órától,

- január 26-án a Vérellátó Központ véradást szervezett a Közösségi házban,

- február 18-án (csütörtökön) 17,30-kor a képviselő-testület közmeghallgatást tartott a Közösségi ház nagytermében,

- február 20-án (szombaton) a Közösségi házban farsangi bál volt: 16 órától a gyerekeknek, míg 20 órától a felnőtteknek, a Vöröskereszt rendezésében,

- február 23-án (kedden) 9 órakor a képviselő-testület ülést tartott,

- március 15-én 14 órakor a Közösségi házban tartottuk szokásos megemlékezésünket, ahol az ünnepi műsort a Ságvári Szilády Áron Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai mutatták be, majd 4 helyszínen koszorúzott az Önkormányzat és a Vöröskereszt,                                      

- március 19-én (szombaton) 16-18 óra között a Közösségi házban a Vöröskereszt húsvéti tárgyakat készített és állatsímogatást rendezett fiatalok  részére,

- április 09-én (szombaton) 16 órakor költészet napi megemlékezést tartott az Önkormányzat és a Vöröskereszt a Közösségi ház nagytermében. Képek a galériában megtekinthetők,

- április 21-én sikeresen bonyolítottuk le a lomtalanítást. Előtte a Vöröskereszt saját gyűjtését végezte eredményesen,

- május 07-én (szombat) 17 óra megemlékezés volt Iványi-Grünwald Béláról,

- május 21-én a Budapesti Somogyiak Baráti Körének 50 tagja Kaposvárra tartva látogatta meg községünket. Képek a galériában láthatóak,

- május 28-án (szombat) délelőtt gyermeknapot tartott a Közösségi házban és az udvaron az Önkormányzat és a Vöröskereszt szervezet. A játékok után a résztvevőket megvendégelték a rendezők,

- június 02-án (csütörtökön) 17,30 órakor a Közösségi házban falunapi megbeszélést tartottunk,

- június 07-én (kedden) a Nyugdíjas csoport 18 tagja Kőszeg-Velem-Szombathely-Ják nevezetességeivel ismerkedett,

június 25. (szombat): Falunap, „Süti Fesztivál” és a "Somból Elszármazottak Baráti Körének Találkozója" sikeresen lebonyolításra került,

- július 8-án este köszöntöttük a falunapi rendezőket,

- július 18-án 16 órától véradás volt a Közösségi házban,

- szeptember 10-én jól sikerült szüreti felvonulást és bált rendezett a Vöröskereszt szervezet,                                   

- október 22-én (szombaton) 14 óra:  Szép-korúak köszöntése a Közösségi házban. Képek a galériában megtekinthetők,

- november 10-én honlapunk látogatottsága elérte a 400.000 főt! Minden érdeklődőnek köszönjük!

- november 23-i ülésén képviselő-testületünk a településrendezési eszközök 2. módosításáról és a Helyi Építési Szabályzat egységes szerkezetbe

  foglalásáról döntött. E rendeletek a dokumentumok /rendeletek és a dokumentumok/lakossági tájékoztatók oldalain tekinthetők meg,

- november 25-én este a somi Közösségi háznál kigyúltak az adventi fények,

- november 26-án a Nyugdíjas csoport tagjai anyagi támogatásával Betlehem készült, illetve adventi koszorú. Mindkettő összeállításában,  díszítésében  a  Vöröskereszt vezetősége működött közre, akik még szarvas, manó és Mikulás figurákat készítettek,

- december 05-én 17-20 óráig: „Házhoz ment a Mikulás”  50 fő 0-10 éves gyerekekhez az "Egymásért" Egyesület támogatásával,

- december 13-ig a 65 éven felüli nyugdíjasoknak karácsonyra COOP-vásárlási utalványt adott az Önkormányzat, illetve 25 család részesült szociális tűzifa támogatásban,

- december 17-én (szombat) 15 óra: Karácsonyi ünnepséget rendezett az Önkormányzat és a Vöröskereszt a Közösségi házban,

- KEGYELEMTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS EREDMÉNYEKBEN GAZDAG, BÉKÉS ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK LAKÓTÁRSAINKNAK ÉS HONLAPUNK MINDEN KEDVES LÁTOGATÓJÁNAK!                                                                                                                                                                                                                                                         

                                                                  

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Eseménynaptár 2015:

- nyugdíjasok találkozója minden szombaton a Könyvtárban 18 órától,

- január 27-én a Vérellátó Központ és Vöröskereszt alapszervezetünk a Közösségi házban jól sikerült véradást szervezett,

- január 29-én (csütörtökön) 17,30 órakor a képviselő-testület közmeghallgatást tartott a Közösségi házban,

- február 03-án (kedden) délután Som község Önkormányzatának képviselő-testülete megalkotta 2015.évi költségvetési rendeletét 54.034.000.-Ft bevételi és kiadási egyező főösszeggel, majd aktuális rendeleteket módosított és egyéb ügyekről tárgyalt,

- február 21-én (szombaton) farsangi bál a Közösségi házban. 14 órakor a gyerekeknek, 21 órától a felnőtteknek. Rendező az Önkormányzat.( a bálok a Vöröskereszt szervezésében megtartásra kerültek.)

- február 21-én (szombaton) a Kultúrteremben 15 órától 17 óráig BÖRZÉ-t rendez az Önkormányzat. Hozza el megunt használati tárgyait, eszközeit, mert lehet, másnak pont ez hiányzik! Helypénz nincs, adás-vétel, csere lehetséges! Ezután minden hónap harmadik szombat délutánján lesz BÖRZE. Más programmal való ütközés esetén eltérő időpontban a későbbiek során.) A farsangi rendezvénnyel való egybeesés miatt érdeklődő nem volt. Következő alkalom:március 21-én lesz.

- március 15-én (vasárnap) 14 órakor a Közösségi házban tartottuk ünnepségünket, majd négy helyszínen koszorúztunk,

- április 11-én (szombaton) este húsvéti bált rendezett a Vöröskereszt a Közösségi házban, melyen egy beteg kisgyermek gyógyulásához támogatást is gyűjtött,

- május 09-án (szombaton) délután megemlékezést tartottunk az Iványi-Grünwald Béla emléktáblánál,

- május 30-án (szombaton) jól sikerült gyermeknapi akadályversenyt szervezett  a Vöröskereszt szervezet,

- június 27-én (szombaton) sikeresen megrendeztük a Falunapot, a "Somi Süti Fesztivált" és a Somból Elszármazottak Baráti Körének találkozóját,

- augusztus 07-én befejeződött az önkormányzat kisposta épületének belső felújítása,

- augusztus 16-án (vasárnap) rendezzük a községi búcsút sportversennyel és este bállal,

- augusztus 23-29-e között kerül megrendezésre a Nemzetközi Iványi-Grünwald Béla Képzőművész Alkotótábor, melynek alkotásaiból kiállítást rendezünk,

- szeptember 12-én (szombaton) délután szüreti felvonulást és este bált rendezett a Vöröskereszt,

- szeptember 26-án (szombaton) BÖRZE a Kultúrteremben 15-17 óra között,

- október 17-én (szombaton) 14 órakor egy jól sikerült rendezvényen köszöntötte az Önkormányzat a Közösségi házban a szépkorúakat és a többszörös véradókat,

- október 26-án (szombaton) BÖRZE a Kultúrteremben 15-17 óra között,

- november 21-én (szombaton) BÖRZE a Kultúrteremben 15-17 óra között,

- november 28-án (szombaton) este ádventi gyertyagyújtást rendeztünk a Közösségi ház udvarán,

- december 05-én "Házhoz ment a Mikulás" a 10 év alatti somi gyerekekhez az Önkormányzat anyagi támogatásával és az "Egymásért" Egyesület aktivistáinak közreműködésével. Ezt követően meglátogatta a Nyugdíjas csoportot,

- december 12-én (szombaton) BÖRZE a Kultúrteremben 15-17 óra között,

- december 18-ig a 65 éven felüli nyugdíjasoknak karácsonyi ajándékot adott az Önkormányzat, 100 főnek,

- december 19-én (szombaton) 14 órától az Önkormányzat karácsonyi műsoros ünnepséget tartott a Közösségi házban és az udvaron,

- minden somi polgárnak és honlapunk látogatóinak kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt kívánunk !

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Eseménynaptár 2014:

- január 28-án (kedden) a helyi Vöröskereszt 17 fővel sikeres véradást szervezett a Közösségi házban, köszönet az önzetlen segítségért !

- január 29-én (szerdán) 14 család igényelt és kapott tűzifát az Önkormányzattól,

- január 30-án (csütörtökön) az Önkormányzat "közmeghallgatáson" tájékoztatta a lakosságot a 2013.évben végzett munkájáról és a 2014.évi tervekről,elképzelésekről,

- február 04-én (kedden) Som község Önkormányzatának képviselő-testülete megalkotta és elfogadta 2014.évi költségvetési rendeletét, melyben bevételi és kiadási főösszegét 46.870.000-Ft-ban állapította meg. A költségvetési egyenleg működési cél szerint 1.000.000.-Ft hiánnyal került betervezésre, melynek finanszírozására az Önkormányzat rövid lejáratú hitel felvételét tervezi,

- február 15-én (szombaton) a Vöröskereszt szervezet délután a fiataloknak, este a felnőtteknek jól sikerült farsangi bált rendezett,

- március 15-én (szombaton) 14 órakor tartottuk a Közösségi házban az ünnepséget, amit 4 helyszínen koszorúzás követett, melyen részt vett a Kecskeméti "Lenkey Károly" Nemzetőr Egyesület küldöttsége,

- május 06-án (kedden) megemlékezést tartottunk Iványi-Grünwald Béla festőművész születési évfordulója tiszteletére,

- május 31-én (szombaton) gyermeknapi programokat szerveztünk,

- június 28-án (szombaton) ismét megrendeztük a 16.Somi Falunapot, a 10. Somi "Süti Fesztivált" és a 15. "Somból Elszármazottak Baráti Körének" találkozóját. Képek a galériában megtekinthetők,

- július 11-én (pénteken) este köszöntötte az Önkormányzat egy jó hangulatú hagyományos baráti összejövetelen a falunapi rendezőket a Közösségi házban, melyen 45 fő vett részt. Köszönjük önzetlen munkájukat!

- augusztus 17-én (vasárnap) került megtartásra a községi búcsú,

- szeptembertől a volt iskolából átalakított helyen kezdte meg gyógyító munkáját a körzeti fogszakorvos, a háziorvos és a védőnő. Ugyanitt került kialakításra az új posta, de a szakmai vezetés döntése miatt a költözés még nem történt meg,

- október 18-án, (szombaton) a Közösségi házban köszöntöttük "szépkorú" polgárainkat és a többszörös véradókat,

- november 29-én (szombaton) a Nyugdíjas csoport hagyományaihoz híven ismét feldíszítette a Közösségi ház termeit, a bejárat előtti részt és a játszótér mellett évekkel ezelőtt általuk felállított karácsonyfát, így kívánva áldott ádventi készülődést,

- december 3-án, életének 68.évében elhunyt vitéz lovag Szabó József nemzetőr dandártábornok úr, a Magyar Nemzetőrség Bács-Kiskun Megyei Elnöke, akivel utoljára a júniusi falunapunkon találkoztunk. Emlékét kegyelettel megőrizzük, nyugodjon békében!

- december 05-én (pénteken) este ismét "Házhoz ment volna a Mikulás" az "Egymásért" Egyesület támogatásával, mint azt tette 15 éven keresztül, de az elmúlt három évben, így 2014-ben sem kapott támogatást, így nem tudta felvállalni. Nagyon reméljük, változni fog a helyzet és 2015-ben folytatni tudja önzetlen munkáját,

- december 18-án a képviselő-testület döntése alapján 27 család részesült szociális tűzifa támogatásban 500.000.-Ft értékben,

- december 20-án (szombaton) 14 órától a Közösségi házban karácsonyi ünnepséget rendezett az Önkormányzat és a Vöröskereszt,ahol műsorral,süteménnyel,teával várták a megjelenteket,

- december 23-án 99 fő 65 éven felüli "szépkorú" somi polgár kapott az Önkormányzattól 1.500.-Ft értékű Coop vásárlási utalványt,

- megköszönve egész éves munkájukat, figyelmüket: kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk mindenkinek!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Eseménynaptár 2013:

- a "szociális tűzifa" akció keretében 8 rászoruló család kapott téli tüzelőt,

- február 7-én (csütörtökön) 18 órakor Som község Önkormányzata a Közösségi házban közmeghallgatást tartott, melyen beszámolt 2012.évi munkájáról, illetve a 2013.évi tervekről,elképzelésekről és egyéb aktuális dolgokról. A beszámolóhoz a jelenlévők közül 5-en szóltak hozzá,

- február 12-én (kedden) délelőtti ülésén Som község Önkormányzatának képviselő-testülete 53.569.000.-Ft bevételi főösszeggel, 56.206.000.-Ft kiadási főösszeggel, illetve az egyensúly érdekében 2.637.000.-Ft likviditási hitellel elfogadta a község 2013.évi költségvetését. Ezen kívül elfogadásra került a testület éves ülésterve, az átdolgozott Szervezeti és Működési Szabályzata, a község 2013.évi rendezvényterve. Előbbieken kívül a testület egyéb aktuális ügyeket tárgyalt,

- február 23-án (szombaton) farsangi összejövetel volt a Közösségi házban: 14 órától óvodásoknak és iskolásoknak, 20 órától a felnőtteknek a Vöröskereszt szervezésében,

- február 23-március 24-ig kiállítást rendezünk a Közösségi házban Nagy Róbert somi lakos fotóiból. A kiállítás megnyitója február 23-án (szombaton) 15 órakor volt,

- március 15-én 14 órára tervezett ünnepség a rendkívüli időjárási helyzet miatt elmaradt !

- március hónapban befejeződött a Közösségi háznál létesített biomassza kazán telepítése,szerelése, melyet 7.956.144.-Ft-os költséggel, pályázati pénzből valósítottunk meg. (ebben benne van az üzemeltetéshez szükséges 2 fő dolgozó egy éves bére és járulékai),

- ma, április 22-én a "Föld napja" alkalmából a Magyar Közút által szervezett "Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért!" országos szemétgyűjtési akció keretében az Önkormányzat dolgozói is szemetet szedtek a 65.számú főközlekedési út Som-Daránypusztától- Ságvár felé tartó szakaszán. Munkájuk során 60 zsák szemetet gyűjtöttek össze. Köszönet munkájukért,

- május 2-án (csütörtökön) a Nyugdíjas csoport tagjai virágokat ültettek a község központjában, illetve rendbe tették az Iványi-emléktábla környékét is,

- május 06-án megemlékeztünk nagy szülöttünkről, Iványi-Grünwald Béla festőművészről és megkoszorúztuk Kecskeméten felállított mellszobrát. Az ünnepséget és a Művésztelep megtekintését a Magyar Nemzetőrség Kecskeméti Nemzetőr Egyesülete szervezte és bonyolította le kiválóan, köszönet érte,

- május 25-én (szombaton) délután "gyermeknapot" rendeztünk a Vöröskereszt vezetésével, melyen 50 fiatal vett részt, s hajtotta végre a játékos feladatokat,

- június 29-én (szombaton) rendeztük a 15. Falunapot, a 9. "Somi Süti Fesztivált", a 14. "Somból Elszármazottak Baráti Körének" találkozóját,

- augusztus 18-án a községi búcsú alkalmából az "Egymásért" Egyesület jó hangulatú labdarúgó mérkőzést bonyolított le, melynek végeztével a résztvevők baráti összejövetelt tartottak,

- október 8-án Nyugdíjas csoportunk 19 fővel járt Mohácson, ahol megtekintettük a csatateret,a Kanizsai Dorottya Néprajzi Múzeumot, a Busóházat,majd Szekszárdra utaztunk és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum és a Babits Emlékház kiállításaival ismerkedtünk. Jó időben,sok élménnyel gazdagodva tértünk haza,

- november 09-én (szombaton) 14 órától köszöntöttük a Közösségi házban "szépkorú" polgárainkat és a véradókat. Hivatalos elfoglaltsága miatt a jelenlévőket levélben köszöntötte Witzmann Mihály úr, Somogy Megye Közgyűlésének alelnöke, a 4.sz.választókerület elnöke,

- november 14-én befejeződött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Balaton Fejlesztési Tanács által támogatott "Zöldterületek fejlesztése Som községben" projekt, ami összesen bruttó 4.304.030-Ft-ba került, melyből a támogatás összege 3.012.821.-Ft volt. (a fejlesztésről képek a galériában),

- december 5-én este 15. alkalommal ismét "Házhoz ment a Mikulás" az "Egymásért" Egyesület szervezésében 61 fő 10 éven aluli kisgyerekhez,

- december 13-án 99 fő  65.év fölötti nyugdíjasunknak karácsonyra COOP-vásárlási utalványt adtunk és 10 szociálisan rászoruló család kapott tűzifát,

- december 22-én (vasárnap) 14 órakor a Közösségi házban karácsonyi ünnepséget rendeztünk a Vöröskereszt szervezésében,melyen résztvett Witzmann Mihály úr, Somogy Megye Közgyűlésének alelnöke, aki ajándékkal kedveskedett az ünnepségen megjelenteknek,

- a honlap minden kedves látogatójának kívánunk eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt: Som község Önkormányzata.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Eseménynaptár 2012:

- minden szombat délután tartja foglalkozásait a hobbi-szakkör a Közösségi házban Varga Mária és Varga Lajosné vezetésével, utána a Nyugdíjas csoport összejövetelei következnek,

- január 14-én (szombaton) a Nyugdíjas Csoport 19 tagja Vörs községbe látogatott, ahol megtekintették a katolikus templomban lévő Betlehemet, a szappankiállítást, a Tűzoltó Múzeumot és a Talpasházat. Hazafelé megálltak és tisztelegtek Balatonlellén Iványi-Grünwald Béla emléktáblájánál,

- február 2-án (csütörtökön) 17 órakor az Önkormányzat közmeghallgatást tartott a Közösségi házban, ahol beszámolt a 2011.évi munkáról és ismertette a 2012.évi terveket, elképzeléseket és a költségvetést. Négyen szóltak hozzá,

- február 7-én délelőtti ülésén Som község Önkormányzata 50.540.000.-Ft költségvetési bevétellel, 55.970.000.-Ft költségvetési kiadással és 5.430.000.-Ft költségvetési hiánnyal elfogadta 2012.évi költségvetését. Elfogadásra került az ülésterv és a rendezvényterv, módosítva lett a szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendelet,

- február 18-án délután és este a Vöröskereszt jól sikerült farsangi bált rendezett a Közösségi házban. (fényképek a galériában megtekinthetők),

- február 20-án (hétfőn) 14 órától a Közösségi házban Nyugdíjas csoportunk vendégei voltak az Iregszemcsei Olvasókör tagjai. A közös program,- versolvasás, farsangi szokások ismertetése, kötetlen beszélgetés-, jól sikerült,

- március 15-én 14 órakor a Közösségi házban tartottuk ünnepi megemlékezésünket, majd a négy szokásos helyszínen koszorúztunk. Az ünnepségen felavattuk a Somogy Megyei Nemzetőrség új csapatzászlaját, amit Bara Adolf plébános úr szentelt fel. Rendezvényünkön részt vett a Nemzetőrség Országos Parancsnoksága nevében Polyák József nemzetőr vezérőrnagy úr vezette küldöttség. ( képek a galériában megtekinthetők),

- április 05-én (csütörtökön) lomtalanítás volt a községben. Előző szombaton a Vöröskereszt aktivistái a közterületen szedték össze a szemetet,

- április 23-án (hétfőn) 8 órától a 65.sz. főút somi szakaszán,- a ságvári határtól Daránypusztáig-, az árokban és az útpadkán lévő szemetet szedte össze 14 fő dolgozónk a Polgárőrség közreműködésével,

- május 6-án Iványi-Grünwald Béla festőművészre, nagy szülöttünkre emlékeztünk,

- május 21-én (hétfőn délután) Nyugdíjas csoportunk Iregszemcsén "olvasóköri foglalkozáson" vett részt (11 fő),

- május 22-én (kedden) Nyugdíjas csoportunk Tihany és Balatonfüred nevezetességeivel ismerkedett (20 fő),

- május 26-án (szombaton) gyermeknapot rendezett Vöröskereszt szervezetünk. A közel 50 fő csapatokat alkotva a zártkertben járőrversenyen vett részt, majd a Közösségi házban uzsonnával várták őket,

- június 30-án rendeztük a 14. Falunapot, a 8. "Somi Süti Fesztivált", a 13. "Somból Elszármazottak Baráti Körének" találkozóját,

- július 7-én Mernyén, a "krumplis fesztiválon" vett részt 3 fős csapatunk. A desszert kategóriát és az összetett versenyt megnyerték, gratulálunk ! ( képek a galériában megtekinthetők),

- július 13-án (pénteken este) a Közösségi házban a Falunapi rendezvény szervezőit látta vendégül az Önkormányzat. Nagy örömünkre a 90 rendezőből 64 fő el is tudott jönni. Köszönjük munkájukat,

- szeptember 1-8-a között rendeztük az Iványi-Grünwald Béla Nemzetközi Képzőművész Alkotótábort, amit szeptember 7-én délután kiállítással zártunk. Elismerés az alkotóknak, köszönet az itthagyott művekért.  A kiállítással avattuk fel a Som, Ady E.u.32.sz.alatti épületünk 11.339.691.-Ft-os belső felújítását, melyhez LEADER-pályázaton nyertünk támogatást,

- október 6-án (szombaton) "Együtt lenni jó" címmel csoportos foglalkozás volt a Könyvtárban, ahol kézimunkázni, csuhéból tárgyakat készíteni, olvasni, kártyázni és beszélgetni is tudott a 22 résztvevő,

- október 23-án, az 1956. Forradalom és szabadságharc napján honlapunk látogatóinak száma elkerülte a 100.000 főt !! Köszönjük megtisztelő érdeklődésüket,

- november 11-én köszöntöttük a szépkorúakat a Közösségi házban. Az Önkormányzat és a Vöröskereszt által szervezett jó hangulatú rendezvényen  100 fő 65.éven felüli polgárt vendégeltünk meg. A mozgáskorlátozottak, betegek részére az aktivisták házhoz vitték az ennivalót,

- december 2-án (szombaton) a Nyugdíjas csoport tagjai a Közösségi házat díszítették ádvent alkalmából,

- december 5-én újra "Házhoz ment a Mikulás" az "Egymásért" Egyesület szervezésében 70 fő 10 év alatti kisgyermekhez,

- december 15-én (szombaton) 18 órakor a Közösségi ház Könyvtárában 22 fő jelenlétével jól sikerült író-olvasó találkozót tartottunk,

- december 18-án 65.éven felüli nyugdíjasok, nagycsaládosok és más rászorulók részére adott az Önkormányzat személyenként 1.500.-Ft értékű COOP-vásárlási utalványt. ( összesen 120 fő részére),

- december 20-án (csütörtökön) a Közösségi házban a Siófoki Mentő Alapítvány Kuratóriuma kihelyezett ülést tartott, melyen értékelték 2012.évi tevékenységüket, illetve megismerkedtek Som község történetével és megtekintették a helytörténi és az Iványi-Grünwald Béla kiállítást,

- december 23-án (vasárnap) 13 órától karácsonyi ünnepséget tartottunk a Vöröskereszt szervezettel a Közösségi házban, ahol a műsor mellett mézeskalácsot lehetett sütni és az aktivisták süteménnyel, teával, a Nyugdíjas csoport fenyőtoboz ajándékkal kedveskedett a megjelenteknek. Ezután a többszörös véradókat köszöntötték,

- a honlap minden olvasójának kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, békés, boldog új évet kíván Som község Önkormányzata.

_____________________________________________________________________________________

Eseménynaptár 2011:

- minden szombaton délután tartja foglalkozásait a Közösségi házban a hobbi-szakkör Varga Mária és Varga Lajosné vezetésével. Utána a nyugdíjas csoport összejövetele következik,

- január 14-én délután örök nyugalomba helyeztük Kadlicskó István urat, aki 1990-1998. között képviselőtársunk volt és községünk alpolgármestere ! Élt 84 évet, de munkája, emléke örökké velünk marad ! Pista bácsi, nyugodj békében !!

- január 20-án Ságvár-Som-Nyim községek képviselő-testületei együttes ülésükön elfogadták a közös fenntartású Óvoda-Bölcsöde, Általános Iskola és Körjegyzőség 2011.évi költségvetését. A lényegesen kevesebb állami támogatás ellenére biztosították az intézmények jó színvonalú működését,

- január 22-én a "nyugdíjas csoport" szokásos összejövetelén emlékeztünk meg a közösen eltöltött 5 évről, a sok szép élményről. Megállapodtunk: folytatjuk és várjuk azon nyugdíjas társainkat, akik tenni szeretnének községünkért !

- február 2-án a képviselő-testület "közmeghallgatást" tartott, melyen 35 fő választópolgár jelent meg. Először vett részt a fórumon Dr Schmieder Ibolya körjegyző. A Körjegyző, a polgármester és az alpolgármester tájékoztatták a Lakosságot a 2010. év jelentősebb eseményeiről és a 2011. évi tervekről, különös tekintettel a bekövetkezett jogszabályi és pénzügyi változásokra,

-  február 8-án délelőtt ülésezett a képviselő-testület. Döntése alapján elfogadásra került a helyi adókról és a szociális ellátásokról szóló rendeletek módosítása, a rendezvény-és ülésterv. Első olvasatban tárgyalták a 2011.évi költségvetés tervezetét, amit 30 napon belül véglegesítenek. Egyedi kérésekről, beadványokról is állást foglaltak,

- február 14-én sikeres véradás volt a Közösségi házban. Köszönjük somiak !!

- február 22-én délután megtartott testületi ülésen az Önkormányzat 60.387.000.-Ft bevételi és ezzel megegyező kiadási főösszeggel, 0.-Ft költségvetési hiánnyal elfogadta 2011.évi költségvetését,

- február 25-én este a Vöröskereszt szervezet vezetősége beszámolt az elmúlt 7 év munkájáról, majd a jelenlévő 24 tag új tisztségviselőket választott. Titkár: Látrányi Csilla lett, a vezetőség többi tagja: Járosi Csilla, Kadlicskó Tünde, Lócsi Áronné, Sutyor Zoltánné, Szabó Anett, ifj. Varga Józsefné és Varga Mária. Eredményes munkát kívánunk,

- március 15-i ünnepségünk hagyományosan 14 órakor kezdődött a Közösségi ház nagytermében,ahol a Ságvári "Szilády Áron" Általános és Alapfokú Művészeti Iskolánk tanulói színvonalas műsor keretében elevenítették fel a történelmi eseményeket. Rendezvényünket megtisztelte a Somogy Megyei Nemzetőrök és Hagyományőrzők Szövetsége Elnöke és kísérete. Az ünnepségen 70 fő ünneplő mellett 20 fő iskolás szereplő volt. Ezután a kialakult szokásoknak megfelelően 4 helyszínen koszorúztunk. Képek a Galériában megtekinthetők. Som jelenlévő lakossága hagyományőrzésből jelesre vizsgázott !! Köszönjük !

- április 12-i képviselő-testületi ülés megtárgyalta: a Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat 2010. évi munkáját, az Önkormányzat beszámolóját a 2010. évi költségvetés végrehajtásáról, felülvizsgálta és átdolgozta a Szervezeti és Működési Szabályzatát, elfogadta a 2011-2014.évi gazdasági programját, felülvizsgálta a lakáshoz jutás önkormányzati támogatásáról szóló rendeletét, elfogadta a 2011.évi közbeszerzési tervet, majd egyéb ügyeket tárgyalt. A 2010.évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló során megállapításra került a független Könyvvizsgáló jelentése alapján: 2010.évben az önkormányzat feladatait maradéktalanul ellátta, a törvényes kereteket és a költségvetési előirányzatokat betartotta, a törvényekben meghatározott és önként vállalt feladatait ellátva úgy tevékenykedett, hogy vagyonát 156 millióFt-al gyarapította !! ( így került elfogadásra a 2010.évi zárszámadási rendelet.)

- április 14-én Ságváron Ságvár-Som-Nyim községek képviselő-testületei összevont ülésen tárgyalták: az Óvoda-Bölcsöde, az Általános és Művészeti Iskola és a Körjegyzőség 2010.évi költségvetésének zárszámadását. Megtárgyalták és módosították a Körjegyzőség Szervezeti és Működési Szabályzatát, valamint egyéb ügyeket tárgyaltak,

- április 16-án (szombaton) a Vöröskereszt szervezet hulladékgyűjtést szervezett a község közterületein, melyen 20 fő vett részt. Köszönjük !

- április 21-én (csütörtökön) lomtalanítás volt a községben. Ezzel párhuzamosan a 65. főút 5 km-s szakaszán, Som külterületén 14 fő vett részt a Föld Napja alkalmából szervezett szemétszedő akcióban. (polgárőrök, önkormányzati dolgozók, közmunkások.) Autósok, közlekedők, jobban vigyázzunk környezetünk tisztaságára !!

- április 24-én jól sikerült húsvéti bált rendezett a Vöröskereszt szervezet. Előtte a gyerekeknek kézműves játékok, állatok símogatása és ügyességi versenyek voltak,

- május 6-án megemlékeztünk községünk neves szülöttéről, Iványi-Grünwald Béla festőművészről,

- május 10-én a nyugdíjas csoport 20 fővel kirándulást szervezett Simontornya-Decs-Pörböly-Gemenci-erdő-Szekszárd útvonalon. Nagyon jól sikerült. Képek a galériában megtekinthetők,

- május 23-án a nyugdíjas csoport ráérő tagjai 3 helyszínen virágosítottak a községben. (képek a galériában megtekinthetők ),

- május 24-én a nyugdíjas csoportból 12 fő megtekintette a Somi Regionális Hulladékkezelő Központot,

május 28-án gyermeknapot tartottunk, melyen 4 csapatban 40 kisgyerek vett részt és versenyzett a szőlőhegyen kialakított akadálypályán. A Vöröskereszt által szervezett versenyt 21 fő felnőtt bonyolította le.( képek a galériában megtekinthetők),

- június 17-én délután temettük el Osváth János urat, aki 1990-1998 között képviselőtestületünk tagja volt. Emellett megszűnéséig parancsnoka volt az Önkéntes Tűzoltó Egyesületünknek. Élt 83 évet, de munkája, emléke örökké velünk marad ! Jani bácsi, nyugodj békében !

- június 25-én megrendeztük a Somi "Süti Fesztivált" és a "Somból elszármazottak baráti találkozóját". (Ebben az évben volt a 13.Falunap, a 12."Somból elszármazottak baráti körének találkozója" és a 7."Süti Fesztivál". A "Süti Fesztiválon" 7 település 12 csapata versenyzett.) Ugyanezen a napon került megrendezésre Siófokon és környékén a "Sió Timer Rally Kupa". (Zsiguli-Polski-Zastava márkatalálkozó.) A résztvevők Somban a templomnál szellemi TOTÓ-t töltöttek ki. A lebonyolítást Polgárőrségünk végezte.

- július 2-án, szombaton a somi nyugdíjas csapat eredményesen szerepelt Mernyén, a betyáros ételek főzőversenyén,

- augusztus 13-án jól sikerült búcsúi bálat rendezett a Polgárőrség,

-augusztus 22-29-e között rendezte meg önkormányzatunk az "Iványi-Grünwald Béla Nemzetközi Képzőművész Alkotótábort", immár 8. alkalommal ! Az elkészült művekből augusztus 28-án kiállítás volt a Közösségi házban, képek a Galériában megtekinthetők,

- szeptember 13-án Nyugdíjas csoportunk kiegészülve ságvári és nyimi barátainkkal, Szegedre és Ópusztaszerre látogatott 44 fővel. A kirándulás képei a galériában megtekinthetők,

- október 1-én a szürethez kapcsolódó hagyományőrző rendezvényünk keretében az Önkormányzat és a Vöröskereszt szervezet köszöntötte a szépkorúakat és a véradókat, amit egy jól sikerült bál követett,

- október 5-én a II. Könyvtárút ,- Pécstől Várpalotáig-, kulturális programja részeként a somi Közösségi házban vetítettképes előadást tartott Dr Farkas Sándor egyetemi tanár, a Siófoki Városi Kórház ny.főorvosa túrázási élményeiről. ( 3000 km Magyarországon a "Kék-kör" útvonalán.) Az előadást 45 fő hallgatta nagy érdeklődéssel. A "Könyvtárút könyvét" a szomszédos Iregszemcsétől vette át községünk, amit október 6-án ad tovább Balatonvilágosnak egy ottani rendezvényen. Az Iregszemcséről érkezett könyvbarátoknak bemutatásra kerültek községünk nevezetességei,

- október 22-én (szombaton) 18 órakor a Könyvtár szervezésében a Közösségi házban Szúdy Nándor festőművész, református lelkész műveiből nyílt kiállítás. A megnyitót Árvai Márta lelkész tartotta a megjelent 25 fő előtt. A kiállítás november 11-ig tekinthető meg nyitvatartási időben,

- október 31-én(hétfőn) 17 órakor a Közösségi ház udvarán Mindenszentek előtti "töklámpás" készítés volt, melyre az óvodásokat és az iskolásokat várta a Községi könyvtár és a hobby-szakkör ! A rendezvényen 22 fő vett részt, nagyon jól sikerült ! (képek a galériában),

-"Schirilla György öt napos futása a cukorbetegekért" akciója során 2011.november 10-én(csütörtökön) 11,10-kor érkezett községünkbe Iregszemcse felől. A Som táblánál a polgármester köszöntője után 8 fő Ságvárra járó somi diák emlékszalagot kötött a kopjafára és együtt futottak a község belterületén,

- december 05-én ismét "Házhoz ment a Mikulás" az "Egymásért" Egyesület szervezésében 84 fő 10 évesnél fiatalabb kisgyerekhez. ( 3 Mikulás és a krampuszok !) Ez volt a 13. alkalom !!

- december 14-én Som község Önkormányzata 120 fő részére,- 65 év feletti nyugdíjasok, nagycsaládosok és rászorulók-, adott vásárlási utalványokat és szaloncukrot a közeledő karácsonyi ünnepekre,

- december 17-én 14 órakor a Közösségi házban karácsonyi ünnepséget rendezett a helyi Vöröskereszt szervezet, melyen 85 fő vett részt. A betlehemes műsor után a több mint 50 óvodás-iskolás gyerek a Nyugdíjas csoport plüss ajándékai mellé teát, déligyümölcsöt, süteményt kapott a rendezőktől. Az ünnepség játékkal végződött,

- a honlap minden látogatójának kívánunk kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt: Som község Önkormányzata.


 

Eseménynaptár 2010:

- március 15-i ünnepség: a Közösségi házban, majd koszorúzás a Nemzetőr emlékműnél és kopjafánál, az I.és II.világháborús hősök emlékművénél, a katolikus templom kertjében lévő síroknál és a Temetőben nyugvó II.világháborús hősök sírjánál,

- március 28-án Ságváron vett részt az "Egymásért" Egyesület asztalitenisz csapata egy versenyen,

- április 13-án megtörtént a rendezési terv elfogadása, ami rövid- és középtávon meghatározza községünk fejlődését,

- április 16-án felkereste községünket Finnország magyarországi nagykövete: JARI VILÉN úr,

- június 23-án befejeződött a szennyvízhálózat és telep próbaüzeme !

- június 25-26-27: Falunapi ünnepségek: június 25: a református templomban koncertet adott a Ságvári Női Kórus,

-június 26: Falunap és "Süti Fesztivál", kiegészítve sport-és kulturális versenyekkel, illetve ekkor jött össze a "Somból Elszármazottak Baráti Köre",

-június 27: baráti találkozó a finnországi Oulu város delegációjával, leendő testvérkapcsolat kialakítása, valamint az "Egymásért" Egyesület asztalitenisz versenye a régi Kultúrteremben a Ságvári Sportegyesület részvételével,

- szeptember 11: Polgárőr nap a sportpályán és bál a Közösségi házban,

- szeptember 28: a Somi Nagytérségi Hulladékkezelő Központ átadása: beszédet mondott  Dr Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, Dr Balázs Árpád Siófok város polgármestere, a Hulladékkezelő Konzorcium Elnöke és Lenkey Tibor Som község polgármestere, a Hulladékkezelő Konzorcium Projekt Ellenőrző Szervezetének elnöke. Az átadást követően fogadás volt a somi Közösségi ház termeiben,

- október 3-i önkormányzati választás, majd 2010.október 12-én 10 órakor ünnepi alakuló ülés a Közösségi házban,

- október 23-án a Nyugdíjas csoport 15 tagja 12 fő iskolás közreműködésével "töklámpásokat" készített a Közösségi ház udvarán és mécseseket gyújtottak a közelgő Mindenszentek alkalmából ( ezt október 30-án megismételték),

- október 30-án a Szépkorúak és véradók köszöntése a Közösségi házban ( a Vöröskereszt szervezet nem rendezte meg, oka ismeretlen!),

- október 31-én távozott körünkből Dr Fodor Zoltán körjegyző úr, aki 1996.09.01-től látta el beosztását. Kívánunk békés nyugdíjas éveket,

- november 01-től Dr Schmieder Ibolya asszony Ságvár-Som-Nyim községek körjegyzője,

- október 3-i önkormányzati választás, majd 2010.október 12-én 10 órakor ünnepi alakuló ülés a Közösségi házban,

- október 23-án a Nyugdíjas csoport 15 tagja 12 fő iskolás közreműködésével "töklámpásokat" készített a Közösségi ház udvarán és mécseseket gyújtottak a közelgő Mindenszentek alkalmából ( ezt október 30-án megismételték),

- október 30-án a Szépkorúak és véradók köszöntése a Közösségi házban ( a Vöröskereszt szervezet nem rendezte meg, oka ismeretlen!),

- október 31-én távozott körünkből Dr Fodor Zoltán körjegyző úr, aki 1996.09.01-től látta el beosztását. Kívánunk békés nyugdíjas éveket,

- november 01-től Dr Schmieder Ibolya asszony Ságvár-Som-Nyim községek körjegyzője,

- Mindenszentek napján Polgárőr Egyesületünk tagjai vigyáztak Temetőnk rendjére,

- november 15-én a Katolikus Karitasz Önkéntesei 18 fő rászoruló (nagycsaládosok, egyedül élő idősek, rokkant nyugdíjasok) részére személyenként 15 kg-os élelmiszer csomagot ajándékoztak,

- december 5-én este újra "Házhoz megy a Mikulás" az "Egymásért" Egyesület szervezésében, melyet segít a Polgárőr Egyesület. Három Mikulás ment a 93 fő 0-10 éves kisgyerekhez. Öröm volt látni a mosolygós arcokat és fogadni a Szülők köszönetét, immár 12. alkalommal ! Gratulálunk a szervezőknek, ilyen nincs a környéken !

- december 9-én a "nyugdíjas csoport" a Közösségi ház udvarán gyökeres fenyőfát ültetett, amit 11-én fel is díszítettek,

- december 14-től a helyi Coop-üzletben levásárolható utalványokat ad az Önkormányzat 110 fő 65.év feletti nyugdíjasnak, a nagycsaládosoknak és más rászorulóknak,

- december 18-án karácsonyi ünnepség volt a Közösségi házban a Vöröskereszt szervezésében, melyen köszöntötték a szépkorúakat és a véradókat. A rendezvényen 85 fő vett részt. Az irodalmi műsor után süteménnyel, üdítőkkel, édesség ajándékokkal kedveskedtek a szervezők. Képek a galériában láthatók,

- december 31: minden somi Lakosnak és érdeklődőnek eredményes, sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván a 2011.évre: Som község Önkormányzata.


 

Eseménynaptár 2009:
-  június 27-e óta folyamatosan építi a budapesti COLAS-ALTERRA Zrt a szennyvízgálózatot,
- szeptember 12-én a Somi Polgárőr Egyesület nyílt napot tart a Sportpályán. Játékos sor-és csapatversenyek, főzőverseny. Este bál a régi Kultúrteremben,
- szeptember 24-én Budapesten a Fiumei úti sírkertben Önkormányzatunk megkoszorúzza Iványi-Grünwald Béla festőművész síremlékét halálának 69.évfordulóján,
- október végén-november elején befejeződik a Temetőben a Ravatalozó épületének felújítása, korszerűsítése,
- Som község rendezési tervének harmadik átdolgozása, megvitatása folyamatban van, elfogadása november végéig várható,
- december 5-én 17 órától az „Egymásért” Egyesület szervezésében újra „házhoz megy” a két Mikulás, kb. 130-150 fő 0-10 éves kisgyermekhez,
- december 20-án Fenyőünnepséget tartunk a Közösségi házban,
- december 23-án megkezdődik a szennyvízhálózat és a telep próbaüzeme.
 

 
 Nézzük, mi valósult meg a 2009.évi tervekből:
- a március 15-i ünnepségünket a négy helyszínes koszorúzással együtt, 65 fő részvételével megrendeztük,
- a hagyományos Falunap és "Süti Fesztivál" rendezvényeit, a "Somból elszármazottak baráti körének" találkozójával együtt sikeresen lebonyolítottuk június 27-én,
- a szennyvíz-hálózat és telep építése befejeződött, próbaüzem 12.23-án megkezdődött,
- a Polgárőr Egyesület jól sikerült nyílt napot és bálat tartott szeptember 12-én,
- szeptember 24-én koszorúztunk Iványi-Grünwald Béla sírjánál a budapesti Fiumei úti sírkertben,
- szeptemberben befejeződött a Ravatalozó felújítása, fényképek megtekinthetők a Galériában,
- december 5-én "Házhoz ment" az "Egymásért" Egyesület két Mikulása, Polgárőr Egyesület támogatásával,
- a december 20-i Fenyőünnepségen 95 fő vett részt, gyerekek és felnőttek együtt,
- a rendezési terv elfogadása szakhatósági állásfoglalások késése miatt 2010.tavaszán lesz.
 
 

 

Tisztelt Hölgyem, Uram!
Kedves Barátom!

 

Örömmel tájékoztatjuk, illetve tájékoztatlak, hogy tizedik alkalommal rendezzük meg a „Som községből elszármazottak baráti körének” találkozóját.
Ideje: 2009. június 27-én (szombaton) 10,30 órától.
Helye: Som, Ady Endre u. 35/A. sz. alatti Közösségi ház.
Program:

  • köszöntés, tájékoztatás a község életéről, az elmúlt 1 év eredményeiről,
  • az elszármazottak kérdései, véleményei,
  • az ekkor zajló „Süti Fesztivál” programjainak megtekintése,
  • alkalmi kiállítás megnyitása,
  • ebéd,
  • elismerések átadása,
  • kötetlen beszélgetés a község lakóival.

Kérjük, ha van olyan esemény, történés az elszármazottak körében, ami sokakat érdekel, szíveskedjen elhozni, bemutatni, elmondani Társainak. Az is érdekel bennünket, Önök, Ti, hogy éltétek meg az elmúlt 1 évet!
A részvételi szándékot kérjük előre jelezni a fenti címeken, vagy a már ismert 06-84-382-559, vagy a 06-30-3009005 telefonszámokon legkésőbb június 24-ig, hogy fel tudjunk készülni.

 

Megjegyzés: a Baráti Kör találkozói minden év június utolsó szombatján, a Falunap és "Süti Fesztivál" rendezvényeivel együtt kerülnek megtartásra. A programok aktualizálásra kerülnek.


 

 

 


 


 

 

 

 

   A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.